Hírek

Nyugalom Váton - A 40-es tábláknak is búcsút intenek

2009. június 23., 14:44
Két hete nyugalom van Váton. Mióta átadták az elkerülő utat, megszűnt a településen a szinte már elviselhetetlen kamionforgalom és zaj. A polgármester szerint ennek máris érződik a hatása, hiszen többen jelezték, hogy vásárolnának Váton telket. Az átmenő forgalom csökkenése miatt már nem indokolt a sebességkorlátozás, így hamarosan leszerelik a 40-es táblákat.

Nemrég még hatalmas átmenő forgalom nehezítette a lakók életét, nagy volt a zaj, a balesetveszély. A 86-os főút ezen szakaszán 2500 kamion haladt el naponta, a korlátozás ellenére nagy sebességgel. Ma csend van és nyugalom, csak néha, úgy tízpercenként halad el egy autó.

Két hete adták át a forgalomnak az M86-os Vátot elkerülő szakaszát. Azóta a kamionok arra járnak, és elkerülik a települést. A lakóknak eleinte furcsa volt a nagy csend, de már megszokták. A nyomvályús út állapota azonban sokakat bosszant.

A polgármester azt mondja: nem tartanak attól, hogy elszigetelődik a falu. Sőt, mióta megépült az elkerülő, már többen jelezték, hogy szívesen építkeznének itt - főleg szombathelyiek érdeklődnek a telkek után.

Az autóforgalom csökkenése miatt már nem indokolt a sebességkorlátozás. Egy hát múlva már 50-nel lehet menni, eszerint programozzák át az automata sebességmérőket is.

Még egy hétig lesz érvényben a 40km/órás sebességkorlátozás a településen. Mivel a kamionforgalom jelentősen lecsökkent, a közútkezelő az önkormányzattal egyeztetve úgy döntött, leszerelik a táblákat, és július 1-jétől a lakott területen belül érvényes 50 km/órás sebességgel lehet Váton keresztülhaladni.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely