Horváth Olga, a Savaria Rehab Team vezetője állítja, több embernek is tudnának munkát adni.
Horváth Olga - ügyvezető igazgató, Savaria Rehab Team
"Közfoglalkoztatásban csak önkormányzati feladatokra lehet munkát felvállalni. Jelen pillanatban, ha a piacról megrendel valaki egy munkát, azt nem tudom elvégeztetni, hiába van megfelelő munkás és minőség."
Jelenleg százhúszan dolgoznak: takarítanak, füvet nyírnak vagy éppen építőipari munkát végeznek. Munka pedig bőven van - mondta Gaál Tibor építésvezető, aki szerint ügyes szakemberek dolgoznak a keze alatt és jól haladnak a felújításokkal.
Január óta 14 önkormányzati bérlakásban végezték el a szükséges felújítást. A huszonöt építőiparban dolgozó közmunkás munkaterve nyáron a legfeszítettebb. A bérlakásokon kívül a közintézményeket is rendbe teszik. Óvodákban, vagy pl. a Dési, a Gotthard és a Kanizsai iskolákban dolgoznak: a homlokzatot javítják, tantermet illetve a folyosókat festik. János idén lett munkanélküli, őt is beszervezték a közmunkaprogramba.
Varga János
"Fél éve munkanélküli vagyok. Ezt a lehetőséget kaptam, jobb, mint az a 28 ezer forint, amit munkanélküliként az önkormányzat adott."
A munkások bérének, járulékainak nagy részét az állam fizeti. Ez Szombathelyen közel 90 millió forint. Ehhez csupán 5%-ot kell adnia az önkormányzatnak. A közfoglalkoztatási tervet a város és a foglalkoztatók közösen dolgozták ki. A terv szerint december végéig 130 millió forint bevételt produkálnak a közmunka-program résztvevői.





























