Az országos akcióban több napon át ellenőrzik a motorosokat, a legfőbb cél a szabályszegők kiszűrése és ezzel a balesetek számának csökkentése. A papírok mellett vizsgálják a motorok műszaki állapotát, a rendszámtábla olvashatóságát, a bukósisakot.
Dezsőt tavaly ellenőrizték utoljára, akkor is és most is rendben találtak mindent. Azt mondja, minden motorosnak tisztában kell lennie azzal, hogy az élete múlhat a jármű műszaki állapotán.
Tóth Dezső
"6000 kilométerenként viszem, de én mániákus vagyok, ha már hallok egy kis zajt, máris viszem."
A motorosokat nem védi a karosszéria, sérülékenyek. Ezért fontos a megfelelő öltözék, a sisak, a csizma. Pólóban, strandpapucsban nem tanácsos motorra ülni.
Kollerics Barnabás
"Gyakorlatilag nincs kaszni, ezért érdemes erre figyelni."
Vas megye baleseti statisztikája kiemelkedően jó az országoshoz képest. Idén eddig 19 motoros baleset történt, ebből 14-et segédmotorosok okoztak, és egy volt halálos. A balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás és a követési távolság helytelen megválasztása. Sokszor viszont az autósok okozzák a bajt azzal, hogy nem figyelnek eléggé a motorosokra.
Polgár Zoltán - r. őrnagy, kiemelt főelőadó, VMRFK
"Idén is eddig 23 olyan baleset történt, amikor a motorosoknak nem adták meg az elsőbbséget, miközben ők idézőjelben csak 19-et okoztak. Tehát megfordul a baleseti statisztika, ha így vizsgáljuk az eseteket."
A nyári jó időben egyre többen ülnek motorra. A biztonságos közlekedéshez szükséges tudnivalókról készült füzetet minden motoros megkapja, akit ellenőriznek ezekben a napokban.





























