Hírek

Szakemberekre lesz szükség

2009. június 25., 14:52
A gazdasági válság még legfeljebb két évig tart, és utána nem betanított munkásokra van szüksége a gazdaságnak - ez a szakember-utánpótlásról szóló mai régiós fórum résztvevőinek egyöntetű véleménye. A Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a főként fémipari cégek vezetői azt mondták: a vállalatoknak áldozatot kell hozniuk, hogy legyen elég jól képzett szakemberük. Ha kell, akár saját tanműhelyeket is létre kell hozniuk.


„Az a baj, hogy nincs megrendelés. Ha lenne megrendelés, már most jelentős problémákkal, küzdenénk." - Ezt mondja az iparkamara elnöke. Szerinte a lakatosok, hegesztők és forgácsoló gépkezelők képzésére még akkor is szükség van, ha ezeket a szakmunkásokat a válság miatt most épp nem keresik. A régió gazdasági szerkezete miatt viszont pár éven belül újra nagy szükség lesz rájuk.

Kovács Vince - társelnök, Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság
"Nem szabad, hogy a magyar gazdaságot a betanított munkások gazdaságává süllyesszük."

A győri Rába futóműgyár már egy lépéssel a versenytársak előtt jár - mondta a cég képviselője a mai szombathelyi fórumon. A kft. maga alakítja ki és finanszírozza szakember-utánpótlását.

Csontos-Hoffer Katalin - HR-vezető, Rába Futómű Kft.
"Mi már a képzés alatt megfogjuk a diákokat és ösztöndíjban részesítjük, hogy jöjjenek hozzánk."

Győrben az önkormányzat is támogatja a főként fémipari hiányszakmákban tanuló diákokat, átlag havi 16 000 forinttal. A válság miatt viszont jelenleg nem lehet egyértelmű hiányszakmákról beszélni - mondta Takács Imre, aki egy celldömölki céget irányít.

Takács Imre - ügyvezető, König Maschinen Kft.
"Nincs gond az utánpótlással, mert az elküldött emberekből szinte korlátlan válogathatunk."

Arról, hogy melyik képzési forma a legmegfelelőbb, megoszlanak a vélemények. Van példa a cégen belüli ösztöndíjjal működő rendszerre, vagy a kifejezetten piaci alapú szakképzésre, de ott a hagyományos szakiskolai rendszer is. Abban azonban minden gazdasági szereplő biztos, hogy a válságnak előbb-utóbb vége lesz és ha akkor nem lesz megfelelő, azonnal felvehető szakember, a cégek nem tudnak majd talpraállni.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely