Tizennyolc győzelemmel a háta mögött érkezett a világbajnokságra a szombathelyi atléta. A szezon legnagyobb versenye azonban csalódást okozott neki, és a sportszerető magyar közvéleménynek is. Hat kísérletéből négy érvénytelen volt, ilyenre évek óta nem volt példa Pars karrierjében. A világbajnoki címet 81 méterhez közeli eredménnyel az olimpiai bajnok szlovén Primos Kozmus szerezte meg.
Az olimpiai ezüstérmes atléta szerint kezeletlen csonthártyagyulladása miatt nem sikerült a maximumot kihoznia magából. A nagy eredmény elérésében nem segítette az sem, hogy az itthoni közvélemény biztosra vette sikerét.
Pars Krisztián - világbajnoki negyedik helyezett kalapácsvető, Dobó SE
"Mentem előre, ilyenkor pörgünk, én azt éreztem, majdnem túlpörögtem a versenyt, 200 fokon égtem, el tudtam volna tolni a stadiont, de akkor ott nehéz volt felállnom."
A világbajnoksággal még nem ért véget az idei szezon. Pars Krisztián idén még négy külföldi versenyen indul, amelyek közül a legfontosabb a szezonzáró Grand Prix-döntő lesz, amelyet Görögországban rendeznek. Még előtte, szeptember 8-án rendezik meg a Sugár úti dobóközpontban az első ízben kiírt Németh Pál-emlékversenyt, amelyre várják az olimpiai- és világbajnok Primos Kozmust is.





























