Hírek

Árvízhelyzet: apadás után újabb emelkedés

2009. június 29., 13:50
Nem találták és már nem is keresik tovább azt a férfit, aki a hétvégén próbálta meg átúszni az áradó Rábát. Rábahídvégnél mikulásruhában gázolt a folyóba, de elmerült. Mintegy harmincan keresték a férfit, de nem jártak eredménnyel. A hétvégén leesett csapadék miatt újabb és újabb árhullámok követték és követik egymást a Rábán. Rönöknél volt ismét a legkritikusabb a helyzet az elmúlt napokban. A 8-as út átvágására is készültek a szakemberek.

Rönökön volt az egyik legkritikusabb az árvízhelyzet Vas megyében. Több mint 50 házat kellett elhagyniuk az árvíz miatt a családoknak. Ma kezdődött a károk felmérése. Az előzetes becslések alapján csak az utakban, mintegy 10 millió forintos a kár. Az eső miatt Rönöknél pénteken és vasárnap is lezárták a 8-as utat a  forgalom előtt.

Elhanyagoltak az árkok, ami a legnagyobb gond. Emiatt önti el az esővíz folyton Rönököt, Vasszentmihályt - mondta Palkó Imre. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szerint, a Rába, ha lassú is az apadása, veszélyt már nem fog jelenteni. A településeken most a fertőtlenítés a legfontosabb feladat.

Palkó Imre, igazgató - Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
"Az ántsz megkeresi az érintett lakókat, szóróanyagokat ad nekik és abban van meghatározva, hogyan kell a fertőtlenítést végrehajtani. Az önkormányzat a fertőtlenítőanyag beszerzésében kell, hogy segítsen."

A hétvégén eltűnt egy férfi a Rába folyóban. Rábahídvégnél akarta mikulásruhában átúszni a megáradt Rábát szombaton, azonban elmerült a vízben. Tűzoltók, rendőrök kutatták a folyóban, de nem találták. A férfi tettével az önkormányzat figyelmét szerette volna felhívni, hogy hallgassák meg, írta a parton hagyott levelében. A férfi keresése miatt a védelmi munkálatoktól kellett embereket kivonni.

Részben a Lapincs, részben a Rába vízgyűjtő területén gócokban a hétvégén is esett az eső. Ez okozza az árhullámokat a Rábán, mondta Nádor István, a vízügy igazgatója. Szentgotthárdnál és Körmendnél emiatt az apadás után, újra emelkedett a Rába vízszintje. Körmendnél továbbra is a harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Sárvárnál várják a Rába tetőzését, de az 1965-ben mért vízállást várhatóan nem közelíti meg a folyó vízszintje.

Nádor István, igazgató - NYUDUVIZIG
"Biztosan nem fog lakott területeket veszélyzetetni. Akkora árvízre nem számítunk. De ettől függetlenül szivattyúzások, hasonló beavatkozások jelenleg is zajlanak."

Az Egyházmegyei Karitászból egész hétvégén, folyatamatosan szállították el az árvízkárosultaknak gyűjtött adományokat. Az akciót tovább folytatják: aki teheti, tartós élelmiszerekkel, ásványvízzel és tisztítószerekkel segítse a bajbajutott embereket. Az adományok az Egyházmegyei Karitász Szily János utca 20. szám alatti épületébe juttathatók el. Pénzbeli felajánlásokat is várnak.

 

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely