Idén májusban több mint 100 fővel nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Szombathelyen az előző hónaphoz képest, ugyanakkor a megyében csaknem ugyanennyivel csökkent a létszámuk elsősorban a körmendi, vasvári és szentgotthárdi régió javuló mutatóinak köszönhetően. Azonban még így is minden 10. ember munkanélküli Vasban. A legtöbb, csaknem 5000 állástalan a szakképzetlenek közül kerül ki.
Rajtuk, illetve a tartós munkanélkülieken segít az április 1-jén elindított program, melyhez a kormány országosan 46 milliárd forintot biztosít.
Korózs Lajos elmondta, az államnak is jobban megéri munkabért osztani, mint segélyt. A program célja, hogy visszaterelje a munkaerőpiacra a tartósan állástalanokat.
Korózs Lajos - államtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium
"Múlt hónap végén 53 ezren dolgoztak a programban. Van 10 000 ember, akiknek iskolapadba kell ülni."
Szombathelyen 120-an dolgoznak a programban, a létszámot pedig hamarosan tovább emelik. Január óta 14 önkormányzati bérlakást újítottak fel és segédkeznek óvodák, iskolák korszerűsítésében. Az önkormányzatnak mindössze öt százaléknyi önerőt kell biztosítania a foglalkoztatásukhoz.
Korózs Lajos ma ellátogatott a Nárai utcába, ahol két lakás felújításán dolgoznak a közmunkások. Elmondta: míg más városokban csupán szemetet szednek vagy füvet nyírnak, Szombathely mintaszerűen és sokoldalúan valósítja meg a programot. Éppen ezért a tervek szerint a minisztérium példaként fogja bemutatni az itteni gyakorlatot a többi önkormányzat számára.





























