Hírek

Vagyonadó 30 milliós ingatlan felett

2009. július 02., 10:58
Az adóbevallás egyik mellékletében kell majd meghatározni ingatlanunk értékét, a vagyonadót pedig két részletben kell megfizetni, ha 30 milliónál drágább lakásunk van. A napokban elfogadott törvény négyzetméterárakat ad meg és különbséget tesz az egyes megyék, a megyeszékhelyek, városok és községek ingatlanárai között. Az így számított érték viszont egyáltalán nem biztos, hogy megegyezik az ingatlanpiaci árakkal.

 

Egyik 144 m2-es szombathelyi családi háznak az internetes vagyonadó-kalkulátor szerint több mint 34 millió forint az értéke. Ezután tehát 120 ezer forintos vagyonadót kell befizetnie a tulajdonosnak.

Vas megye: eFt/m2  megyei jogú város város  község
lakás egylakásos épületben  188   165 130
lakás többlakásos épületben             173             155     118
üdülő     170  130 115

Ez az úgynevezett számított érték, amelyet a központilag meghatározott, megyénként és a települések nagysága szerint eltérő négyzetméter ár alapján kaptunk meg. Az értékbecslő viszont azt mondja, a ház jóval kevesebbet ér a piacon a telken álló parabolatorony és a vasútvonal miatt. De befolyásolja a forgalmi értéket pl. az iskola közelsége és a környezet is.

Divós Katalin - értékbecslő, Heckenast Ingatlanforgalmazó Kft.
"Szombathelyet több részre lehet osztani. Van, amelyik felkapott, és van amelyik kevésbé. Ezért az árak is így változnak."

Az adó alapja a forgalmi érték, az adóbevallásban viszont a számított értéket kell szerepeltetni. Ha úgy ítéljük meg, hogy szerintünk ennél kevesebbet ér ingatlanunk, erről nyilatkozhatunk.

Az Apeh az eltérést ingatlanbecslővel is ellenőriztetheti, ennek költségeit a hivatal állja. Ha a bevallásban valótlan adatokat közöltünk, büntet.

Exner Miklósné - ügyfélszolgálati osztályvezető, APEH
"Ha nagyon eltér a forgalmi érték, mint amit a magánszemély önadózás keretében bevallott, akkor olyan következménye van, mint az összes be nem fizetett adónál."

Bevallást csak a 30 millió feletti ingatlanokról kell tenni. 50 millió forintig 0,35 %, afölött pedig 0,5 % a vagyonadó mértéke.

Egy valaha szebb napokat látott polgári lakás évek óta üresen áll, alapos felújításra szorulna. Korábban 14 millió volt az értéke, és a számítás szerint is annyi, de jelenleg a piac 10-11 millió körül engedi.

Ha felújítanák, többet érne, de akkor vagyonadót kellene utána fizetni, mert a tulajdonosa nem lakik itt. Ha valaki több ingatlannal is rendelkezik, akkor nem terheli vagyonadó azt a 30 milliónál kisebb értékű lakást, amelyik a bejelentett lakcíme. A második után azonban fizetnie kell, ha annak értéke meghaladja a 15 milliót. A többi után pedig értéktől függetlenül kell adózni.

30 millióig  0,25 %
30-50 millió között 0,35 %
50 millió felett 0,5 %

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely