Egyik belvárosi üzletben egész évben folyamatosak a leárazások, nem panaszkodnak a forgalomra sem. A márkás termékekre ugyan magasabb járulékokat kell fizetniük, ennek ellenére mindig próbálják felvenni a versenyt a nagyáruházak áraival. Állandó kedvezményt biztosítanak például a törzsvásárlóknak, most pedig már 20-50 százalékkal olcsóbban kínálják a nyári ruházatot is.
Bereczki János - üzletvezető
"Észrevehető, az emberek egyre inkább az olcsóbb áruk felé fordulnak, azt keresik és mi ennek próbálunk maximálisan megfelelni. A jó minőségűt is a lehető legjobb áron kínáljuk."
Jelenleg nem ez az egyetlen üzlet a városban, ahol már megkezdődtek az akciók. A szakemberek szerint a kereskedők megijedtek attól, hogy az ÁFA emelkedésével vissza fog esni a forgalmuk.
Takács Tamás, kereskedelem-fejlesztési vezető, VMKIK
"A kereslet csökkenését próbálják úgy kompenzálni, hogy egy kicsit korábban kezdik az akciókat amiatt, hogy visszatérjenek a vásárlók és a vásárlók ne érezzék azt, hogy az ÁFA egy az egyben átállításra került."
Ez azonban nem tarthat sokáig, hiszen a kereskedők hosszú távon nem fogják a korábbi áron ajánlani termékeiket. A leárazás-dömping egyébként nemcsak Szombathelyen, hanem az egész megyében, és az országban is jellemző.





























