Hírek

Csúcs a Szigeten

2008. augusztus 19., 12:24
Két alkalommal is megdőlt a nézőcsúcs az idei Sziget Fesztiválon. Csütörtökön 67 ezren, szombaton, a világhírű R.E.M. koncertjének napján pedig 70 ezren tartózkodtak bent a fesztivál területén.

 

Az utolsó napra azért kellemetlen meglepetés is jutott, az ausztrál Pendulum kénytelen volt lemondani koncertjét, ugyanis előző este – Lengyelországból jövet – az együttes felszerelését szállító kamion balesetet szenvedett.

– Nagyon sajnáljuk a történteket – mondták a zenekar tagjai. – Szeretnénk az elmaradt fellépést bepótolni, jövőre lesz egy nagyszabású élő koncertturnénk, annak keretében visszajönnénk Budapestre.

A történtek miatt a szervezőknek át kellett alakítaniuk a Nagyszínpad programját. A The Wombats délután három óra helyett csak fél négykor lépett színpadra, s valamivel hosszabb koncertet is adott.

Hat órától a Pete Doherty vezette The Babyshambles, utá na a Tankcsapda, este pedig a The Killers következett.

Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője lapunknak arról beszélt, hogy mindenképpen Budapestre képzelik el a Sziget jövőjét, hiszen annak idején kimondottan erre a helyre ötölték ki. Szólt arról is, hogy a jelenleginél erősebb felhozatallal a jövőben már nem nagyon lehet számolni, hiszen az olyan sztárok, mint például Madonna, nem vállalnak fesztiválfellépést. A törekvésük az, hogy mindig az adott évben számításba jöhető előadók közül hozzák össze a legjobb kínálatot.

fmh.hu

Gubás Gabi Agora Szombathely