Nagy robajt, fúrást, faragást hallhat a Derkovits lakótelep a napokban, ősztől azonban egy felújított iskolába térhetnek majd vissza a városrész gyerekei. Még csak szerdán érkeztek a munkások, de az iskola már romokban áll. A régi mosdókat már szétverték, az alsó szinten az intézmény akadálymentesítését végzik el a szakemberek. Az egész épületben felújítják az elöregedett vizesblokkokat.
Dr. Kovács Péterné - igazgató, Derkovits Gyula Általános Iskola
"Legjobban annak örülünk, hogy a vizesblokkok felújításra kerülnek. A regionális operatív program keretében 80 millió Ft értékű felújítást nyert az iskola, ennek keretében kerülnek felújításra a vizesblokkok illetve teljes homlokzatfelújítás, ablakcserével együtt."
A tervek szerint ősszel a kék csempés épület helyett már új látvány várja az iskolába érkezőket. Ez majd csak az utolsó lépése lesz a felújításnak, addig még hátra van a padlózat cseréje, az új foglalkoztató és informatika helyiségek kialakítása is.
A Mocorgó Óvodában teljes körű felújítás lesz a nyáron. A beázások miatt szükség volt a vizesblokkok korszerűsítésére.
De nemcsak belül, hanem kívül is óriási változásokon megy át az épület. Hozzáépítenek az óvodához, ugyanis a 60 milliós támogatási összegből jut majd egy új tornaszoba építésére és nyílászárócserére is. Rokkantparkolót és egy 150 négyzetméteres szabadtéri fedett foglalkoztatót is kialakítanak az udvaron.
Megkezdődött a munka a Csodaország Bölcsődében is. Elsőként a főfolyosó burkolatát törték fel a szakemberek, itt is akadálymentesítik az épületet.
Sebestyén Bianka - intézményvezető, EBI
"Kialakításra kerül egy akadálymenetesített WC, valamint belső nyílászárókat cserélnek, hogy az ajtó szélessége megfelelő legyen a közlekedés számára."
Színes vezető sávok és fali táblák fogják segíteni a sérültek eligazodását. Valamint minden épületrésznél rámpák segítik majd a közlekedést. A felújítás összköltsége 8 millió forint, ehhez az önkormányzat 3 millió forinttal járul hozzá.





























