Hírek

Új rendszer a műszaki vizsgán

2009. július 14., 13:04
Július 13-ától megváltozott a gépjárművek műszaki vizsgájának rendje. A vizsgabiztosok helyett a Közúti Közlekedési Információs Rendszer dönt, hogy a gépjármű megfelel-e a műszaki előírásoknak. Az emberi mérlegelés kizárásától a szakemberek azt remélik, hogy jelentősen visszaszorul majd a visszaélések száma.


Továbbra is hasonló műszaki körülmények között történik a gépjárművek műszaki vizsgáztatása, mint ahogyan ez korábban is történt. A változás csupán annyi, hogy a géppel mérhető adatok, így a motor károsanyag-kibocsátása, a fékmérés adatai egyből eljutnak egy központi számítógépes adatbázisba, ahol objektív módon születik meg a döntés az érvényességi idő meghosszabbításáról. 

Az első nap voltak ugyan apróbb hibák a rendszerben, de ezek miatt nem kellett felfüggeszteni a vizsgáztatásat. Az ügyfelek csupán annyi változtatást érzékelhetnek az új rendszer bevezetése óta, hogy ezentúl csak személyesen, a gépjármű okmányaival lehet bejelentkezni a vizsgára.

Jelenleg 2-3 hetes határidőre vállalnak vizsgáztatást, valószínűleg ez az idő a későbbiekben sem fog lényegesen csökkeni, hiszen az új rendszer bevezetésének nem ez volt a célja. A szubjektivitást teljes mértékben továbbra sem lehet teljesen kiküszöbölni, mert jónéhány paraméter elbírálása továbbra is a vizsgabiztosokon múlik.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely