Hírek

Szeptember végéig lezárják a Széll Kálmán utcát

2009. július 14., 15:45
Csütörtöktől lezárják a forgalom elől a Széll Kálmán utcát a Vörösmartytól egészen a vasútig. A szennyvízcsatornát cserélik ki ezen a szakaszon. A régi betoncsővezeték helyett műanyag csöveket fektetnek le, hogy biztonságosabbá tegyék a szennyvízszállítást.


A Vörösmarty utca és a Széll Kálmán utca kereszteződésében fogják lezárni a Széll Kálmán utcát július 16-tól, tehát most csütörtöktől egészen a vasútig. Az ok, ami miatt a lezárásra sor kerül, hogy kicserélik a szennyvízcsatornát. A munkálatok várhatóan szeptember 30-ig tartanak.

Csütörtöktől csak a lakók hajthatnak be az érintett szakaszra, illetve azok a járművek, melyek az üzletek ellátását végzik a Széll Kálmán utcában. Az értesítéseket már a házak kapuira is kiragasztották. A munkákat szakaszosan végzik majd: így a  Welther Károly és a Nádasdy utcákból hosszabb-rövidebb ideig nem lehet majd kihajtani a Széll Kálmán utcára. A busszal közlekedőknek is változásokra kell számítaniuk. Több helyi- és helyközi járat megállóhelye is megváltozik. Az 56-osok terénél egyetlen busz sem áll majd meg, a 8-as számú járat és a helyközi buszok megállóhelye is megváltozik a vasútnál.

50 éves a csatornarendszer. Emiatt van szükség a betoncsatorna cseréjére, mintegy 500 méteres szakaszon - mondja Hompasz Gyula, a VASIVÍZ ZRt. fejlesztési főmérnöke.

Hompasz Gyula, fejlesztési főmérnök
"A legnagyobb probléma az lenne, ha szétmállna a csatornarendszer. A környezetszennyezés mellett, ami megjelenne, a szennyvíz nem jutna el a szennyvíztisztító telepre."

A csatornarekonstrukció miatt 2 méter szélességben bontják majd fel az utat. A munkák végeztével, szeptemberben egy ideiglenes burkolatot kap majd az érintett szakasz. Jövőre pedig a Vörösmarty utca és a vasút között, teljes szélességében új aszfaltréteget kap a Széll Kálmán utca. A munkák összköltsége 83 millió forint.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely