Május 14-én lépett életbe a szakképzést ellehetetlenítő törvénycsomag. A szakmai szervezetek azonnal tiltakozni kezdtek. Kovács Vince, a régiós kamarák szövetségének elnöke elmondta, teljes egyetértés volt köztük abban, hogy a lehető leggyorsabban el kell érni a rendelkezés visszavonását. A szakemberek szerint most, a válság idején inkább fejleszteni kellene az oktatást.
Bukvai Albertné alelnök, Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara
"Én most ebbe fektetnék be mindenképpen. mert ha ezek a fiatalok három év múlva végeznek, akkor majd lesz húzóerő. Mert kivel legyünk versenyképesek?"
A tájékoztatón jelen voltak a régió nagyvárosainak képviselői is. Minden településen problémákkal küzd a szakképzési rendszer, a megoldásokat a helyi körülményekhez igazítják. Győrben például az elmúlt tanévban négy gimnáziumi osztállyal kevesebbet indítottak, hogy a fiatalokat a szakképző iskolákba csábítsák.
Miklósy Lajos alelnök, Győr-Moson-Sopron Megyei Iparkamara
"Nagyjából a politika, vállalkozók, szülők körében is egyetértés volt ebben az ügyben. Mert mi is a kérdés? A jövőnk. És ha nincs szakember, nem tudnak versenyképesek maradni, le fogunk maradni a versenyben."
A magyarországi szakképzés évi 27 milliárd forintból gazdálkodik. A június végén visszavont törvény mintegy 10 milliárdot vett volna el az amúgy is nehéz helyzetben levő ágazattól. Magyarországon nagy szükség lenne jól képzett szakmunkásokra. Jelenleg évente 10 ezer bizonyítványt adnak ki. Ez a szakemberek szerint nagyon kevés, különösen az évi 70 ezer diplomással összehasonlítva





























