A Nemzeti Közlekedési Hatóság végső célja az egyablakos ügyintézés megvalósítása, vagyis hogy minden gépjárművel kapcsolatos vizsgálatot egyszerre, egyidőben lehessen elvégezni. A műszaki vizsgához használt, júliusban bevezetett új szoftver például már képes a károsanyag-kibocsátás mérésére is, tehát a zöldkártya a műszaki vizsgával egyidőben kiállítható lesz. A tervek szerint az új rendszert már januártól bevezetnék.
Egyik szombathelyi műhelyben mindkét vizsgálatot végzik. A változtatásokról hivatalosan még nem értesítették őket, csak a médiában hallottak róla.
Bandics Antal - vizsgabiztos, Suzuki Castrum
"Megerősítést még nem nyert egyelőre. Az a tervezet, hogy összevonják a műszaki vizsgát a zöldkártyával, de ez még sok változást hozhat, erről még nem tudok különösebben nyilatkozni."
A zöldkártya érvényessége most a hat év alatti autók esetében 2 év, afölött 1 év. A műszaki vizsga érvényessége pedig 4 éves korig 4 év, afölött két év. Ezeket kell összehangolni a jövőben, így a tervek szerint 2 év türelmi időt adnának, míg a rendszer beáll.
A 10 évnél idősebb kocsikat évenkénti műszakira köteleznék, a hat évnél fiatalabb autók esetében pedig nem kellene környezetvédelmi felülvizsgálat.
Az autósok számára előnyt jelenthet, hogy elég lesz egyszer vizsgáztatni a kocsit, és még némi pénzt is megspórolhatnak. Egyes vállalkozások számára azonban mindez egyenlő lenne a csőddel.
A változtatás az olyan vállalkozásoknak jelent nehézséget, amelyek kizárólag zöldkártya-kiállításra rendezkedtek be. Ahhoz, hogy a műszaki vizsgára is alkalmassá tegyék a műhelyt, minimum 15-20 millió forintra lenne szükség.
Ezt a többletköltséget csak kevés szerviz tudná vállalni. Jövőre kellene dönteniük, hogy teljes vizsgabázist építenek ki, vagy felhagynak a tevékenységgel.





























