Játékos feladatokat kellett ma teljesíteniük az őrimagyarósdi egyházmegyei ifjúsági tábor résztvevőinek. A pihenés, túrázás, szórakozás mellett Assisi Szent Ferenc életével ismerkedtek meg a fiatalok.
Táplán Imola
"Próbáljunk meg úgy élni, ahogy ő élt. Nekem nagyon tetszik, mert ő egyszerűen élt és ez egy nagyon jó példa az embereknek."
Salamon Dániel
"Olyan példát adott, hogy lehet így élni, jó így élni."
A tábor egyik különlegessége, hogy egész héten vegetáriánus ételeket esznek a fiatalok. Éppúgy étkeznek, mint Szent Ferenc idejében: hús nélkül. Volt például hagymás bab és paprikás krumpli. Ez nagy újdonság volt a fiataloknak.
![]() |





























