A rajt helyszíne, mint minden évben, idén is az Ostffyasszonyfa és Uraiújfalu közötti Ragyogó-híd volt, míg a célt a nicki gátnál jelölték ki. 22 éve szervezték az első Vas megyei folyóvízi úszóviadalt, amely igazából nem is verseny, hiszen nem hirdetnek eredményt.
Décsi Sándor, szervező-elnök, Arrabo Szabadidősport Egyesület
"Több mint 100-an jöttek össze az első próbára. Aztán egyik évről a másikra mindig újra megszerveztük, és így vittük tovább a Rába-úszást."
A Rába-úszást időjárástól függően minden évben megrendezik. Mindössze egy sportember van, aki eddig teljesítette az összes próbát. Kunovics László kerékpárral jött, úszott, aztán nyeregbe pattant és hazaindult, a több mint 60 km távolságra levő Körmendre.
Kunovics László
"Annak idején az olimpiai ötpróbával kezdtem 1984-ben, azóta van 12 vasi vasemberem is, meg hát én állandóan biciklizek."
Végigúszta a távot a 13 éves fiatal és a közel 80 éves nyugdíjas is. Az úszást sohasem késő elkezdeni. Nagy János körzeti orvosként nem nagyon ért rá az ilyesmire, 77 évesen azonban úgy érezte, eljött az ő ideje.
Dr. Nagy János
"Ezelőtt négy évvel a fiam buzdítására indultam el először, aztán kimaradt, voltam 75, 78 évesen, most meg 79 évesen."
A közel négy és fél kilométeres távot végül mindenki szerencsésen és sikerrel teljesítette. Több próbázónak azonban ez még nem volt elég. Legalább fél tucatnyi úszó ugyanis autóba pattant, hogy részt vehessen az aznap lebonyolított Balaton-átúszáson is.





























