A Borostyán Környezetvédelmi Oktatóközpont egyik terem kialakítására még egy korábbi pályázaton nyert el pénzt. Most 3,6 millió forintot nyertek eszközbeszerzésre és programok szervezésére. A központ az oktatás mellett a szabadidő hasznos eltöltésében is segít majd a körzet fiataljainak, ezért a hétvégén is nyitva lesznek a kapuk a fiatalok előtt.
Négy témakörben, a falumegújítás, a vidéki örökség megőrzése, a mikrovállalkozások fejlesztésére és turisztikai tevékenységek támogatására 55 pályázatot nyújtottak be a szombathelyi kistérségből. Nagyon jól szerepeltek a térség pályázói, hiszen az országosan szétosztható 80 milliárd forintból 1 milliárd 365 millió forint ebbe a térségbe érkezik majd.
Az ötezer lélekszám alatti falvaknak komoly segítséget jelent ez a pályázati lehetőség, mert különben szinte semmi esélyük sem lenne a faluközpontok felújítására és megvédésére.





























