Munkagépek foglalták el nemrégiben a Zanati úti körforgalom melletti területet. Éppen egy bevásárlóközpont alapjait építik. Összesen 6000 m2-es területen létesül új sportáruház és mellette egy több mint 200 férőhelyes parkoló. Július közepén kezdték a munkát, és várhatóan október végén fejezik be.
A nagy Tecsóval szemben lévő, mintegy 40 hektáros területet közgyűlési döntés értelmében belterületté nyilvánította az önkormányzat. Itt több bevásárlóközpont is épül a jövőben. Néhánynak a helyét már kutatták a régészek tavaly, most a sportáruház leendő területén dolgoznak. A kivitelezés során végzett földmunkáknál látnak el szakfelügyeletet, vagyis az előkerült leleteket dokumentálják és a múzeumba viszik. Itt is volt már korábban feltárás, de akkor a parkoló területét kihagyták. Főleg kelta és római emlékeket várnak.
Már elkezdték a csapadékvízelvezető rendszer kiépítését, és készül az áruházhoz vezető út is, amelyre közvetlenül a zanati körforgalomból lehet majd lehajtani. Év végére fejeződik be a kivitelezés.





























