Hírek

12 fővel bővül a szimfonikus zenekar

2014. március 05., 14:10

A közgyűlés legutóbbi ülésén döntött erről. Többletköltséggel mindez nem jár a város számára. Új hangszereket is vásárolt a zenekar.

12 fővel bővül a szimfonikus zenekar

Vásáry Tamás tiszteletbeli elnök-karnagy 80. születésnapján az Iseumban adott koncertet a Szimfonikus Zenekar. Az elmúlt években számtalan újdonsággal és persze koncerttel  várták a  közönséget. Most egy újabb mérföldkőhöz érkeztek. Bővítik a  zenekar létszámát. 11 zenészt és 1 szervezőt vesznek fel.  A zenekar 1974-ben vált hivatásossá, azóta téma a létszámbővítés. Az elmúlt években ráadásul csökkenteni is kellett a zenészek számát. Éppen 5 éve  ötüktől váltak meg. Most 12 fővel bővítenek.  A kis létszám akadályozta egyes művek bemutatását is.  

Mérei Tamás , igazgató - Savaria Szimfonikus Zenekar
Pl. a késő romantikus Mahler műveket nem tudtuk műsorra tűzni. Olyan szípadokon mint a MÜPA rendszerese vendég a szimfonikus zenekar. És ez a színpad nagyság és a  terem nagysága megkövetel  minimum létszámot amit úgy tudtunk eddig elérni, hogy kisegítő zenészeket hívtunk.

Többletköltséggel a létszámbővítés nem jár a város számára. Ugyanis a vendégművészek díjazásán tudnak spórolni és a létszámnövekedéssel együtt megemelkedő állami támogatás fedezi majd z újonnan felvett zenészek bérét. Az biztos, hogy több hegedűsre és klarinétosra van szüksége a zenekarnak. De más hangszereknél is bővítenek majd. Tavasszl hirdetnek próbajátékokat. Legkorábban október elsejével állhatnak munkába az új zenészek.