Hírek

1,7 milliárdot nyert a régió útfelújításra

2009. augusztus 11., 16:00
Belterületi utak felújítására, az árvizek és viharok okozta károk enyhítésére, valamint az elmaradottabb területek fejlesztéseinek támogatására több mint 1,7 milliárd forintot szavazott meg a Nyugat-dunántúli Fejlesztési Tanács augusztus 10-ei rendkívüli ülésén. Több Vas megyei településen épülhetnek új utak, járdák, energiatakarékos közvilágítás, de jut pénz az árvíz és belvíz elleni védekezésre is.

653 pályázat érkezett a régióból, ennek csaknem felét, 313-at ítélt a tanács támogathatónak. A legtöbben utak és járdák felújítására pályáztak.

Sé az egyik sikeres pályázó. A déli lakóparkban egyre több ház épül, és az út már nem bírja el a megnövekedett forgalmat. Már szinte járhatatlan, a burkolat több helyen megsüllyedt, és hatalmas kátyúk is nehezítik a forgalmat. A most elnyert összeg nem lesz elég a felújításra, az önrész mellett számítanak a megyei önkormányzat és a lakók hozzájárulására is.

A közcélú foglalkoztatás anyag- és eszközigényének finanszírozására is lehetett pályázni, a benyújtott 36 pályázat közül 19 nyert el támogatást. Ez összesen 258 települést érint, melyek között nemcsak falvak, hanem megyei jogú városok is találhatóak. Zala megyéből 187, Vas megyéből 68, Győr-Moson-Sopron megyéből 3 település van a nyertesek között. Ezzel több mint két és félezer új munkahely létesülhet a régióban, ez a későbbiekben elérheti akár az 5 ezer főt is.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely