Hírek

Kollégium vagy albérlet?

2009. augusztus 12., 16:07
Még nem indult be a főiskolások albérletkereső rohama. Sokan bíznak abban, hogy kapnak kollégiumi elhelyezést, ami főként a költségek miatt előnyös, hiszen olcsóbb. A kollégiumi férőhelyekre péntekig lehet jelentkezni.


Nóra szeptembertől a Nyugat-magyarországi Egyetem első éves hallgatója lesz Szombathelyen. Ő már leadta jelentkezését a Pável Ágoston Kollégiumban.

Mülner Nóra
"Jánosházáról jöttem, még nem kerestem albérletet, bízom benne, hogy felvesznek, nem szeretnék albérletbe menni."

Nóra elsősorban a költségek miatt szeretne kollégista lenni. Itt ugyanis havonta 9320 forintba kerülne a szállás. Egy albérletre ennél többet kellene áldoznia.

A Fő téren akad 190 ezer forintos albérlet is, de a legtöbb kiadó lakás ára havi 30 és 60 ezer forint között mozog, plusz a rezsi - mondta el egyik albérletközvetítő ügyintézője. Az albérlőnek rendszerint kauciót is fizetnie kell. Általában egy-két szobás lakásokat keresnek, és többen bérlik ki. Ebben az irodában eddig mindössze négy hallgató keresett albérletet.

Simon László - irodavezető, Kárpáti Ingatlanközvetítő Iroda
„Általában augusztus vége felé, szeptember elején van a fő roham."

A Savaria Egyetemi Központ Ady téri kollégiumában egyelőre még a falon lógnak a szobakulcsok. A kollégiumi férőhelyekre augusztus 14-ig lehet jelentkezni. Az űrlapot a koli.bdf.hu weboldalról tölthetik le a jelentkezők. Ezt kell eljuttatniuk a kollégiumba, legkésőbb péntekig.

Tóth Péter - kollégiumvezető, Nyme SEK
"Ezután neki is ül a kollégiumi bizottság, 20-a környékén már tudni lehet, hogy ki nem kerül be a kollégiumba."

Most az intézménynek közel 1000 kollégiumi férőhelye van, ennek egynegyedét, vagyis 250 ágyat tartanak fenn a leendő elsősöknek. Az ő esetükben a kollégiumi bizottság szociális alapon dönt. Aki pedig nem kerül be, annak marad az albérletkeresés.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely