Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan a vállalkozók forgalmi és működési engedély, a lakók pedig lakcímkártya és forgalmi engedély bemutatásával igényelhetik a behajtási engedélyt, mindezt keddig hétköznapokon 10-18 óra között.
Behajtási engedély birtokában sem lehet bármikor a lezárt területeken közlekedni. A rendezvény idejére gyalogosövezetnek nyilvánított területekre tilos gépjárművel behajtani. A karnevál alatt a Rákóczi, Kossuth, Széchenyi, Thököly és a Kőszegi utcákban például 10 és 24 óra között kizárólag a gyalogosok közlekedhetnek, még a lakók sem mehetnek be autóval.
Boór Sándor - szervező, Savaria Történelmi Karnevál
"A lakók ebben az esetben, ha elhagyják délelőtt 10 óráig a területet, akkor azt tudjuk nekik biztosítani, hogy valahol a lezárt területen belül, gyalogosövezeten kívül le tudják rakni az autójukat."
A szervezők azt mondják, a lakók már hozzászoktak ehhez a rendszerhez. Az érintett háztartásokba szórólapokat is eljuttattak, melyeken pontosan szerepelnek az útlezárások, de a behajtási engedély is segít az eligazodásban.
A parkolásirend változásáról a napokban nemcsak a környéken lakók, hanem a belvárosba érkező autósok is kapnak szórólapot. Ez azért is fontos, mert idén nemcsak a megszokott utcákat zárják le, új helyszínek is lesznek.
Az útlezárásokról, parkolási rendről és buszközlekedésről itt, valamint a teletext 401-410. oldalán is részletes információ olvasható.





























