Hírek

Ma eldől, ki lesz a magyar Baywatch-lány

2009. augusztus 14., 16:30
A szépség és az intelligencia mellett úszástudásra is szüksége volt annak a közel félszáz csinos hölgynek, akik elindultak Sárváron a Miss Baywatch versenyen. A rendezők a győztesnek fődíjként 10 napos állást kínáltak a fürdőben és negyed millió forintot ajánlottak fel. Így aztán az ország minden részéből érkeztek a lányok a megmérettetésre.

 

A versenyen bárki elindulhatott, aki már betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 99. A felső korhatárt ugyan nem ostromolták a hölgyek, de többen is voltak 30 év felett. Ám ez javarészt csak a bemutatkozás során derült ki.

Az első versenyszámban úszástudásukról kellett számot adniuk a lányoknak. Az előírt 30 métert mindenkinek sikerült teljesítenie, sőt a naptej elkenésével sem volt különösebb gond. A vízalatti búvárkodás már komolyabb problémát jelentett, volt olyan versenyző is, aki képtelen volt elhagyni a vízfelszínt. Más 16 elsüllyesztett tárgyat hozott fel a vízből.

A sokat segítő smink már az első feladat után eltűnt a lányok arcáról, de ennek ellenére is csinosak maradtak  a versenyzők. A Miss Baywatch címért a versengés estig zajlik, de az megjósolható, hogy bárki is lesz a győztes, fuldoklót ki fog tudni menteni a vízből. A parton tartózkodó férfiak közül már a verseny alatt is többen jelezték, igénybe vennék ezt a szolgáltatást.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely