Az egész napos program a szakképző iskola nagytermében kezdődött, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a helyiek és a meghívott vendégek.
Prof.dr. Kiss László - alkotmánybíró
„Polgármester Úr! A város okiratát ezennel átnyújtom és mellé a kulcsokat is."
Ezzel az ünnepélyes pillanattal kezdődött Vas megye legfiatalabb városának avatási ünnepsége szombaton délelőtt. Az alapító iratot és a jelképeket Kiss László alkotmánybíró adta át Vép első emberének. Varga Gyula polgármester köszöntőjében elmondta: a vépiek számára örömteli, de nem szokatlan a most visszakapott cím.
Varga Gyula - polgármester
„vép nem először lett város, hiszen lakói több mint 600 éven át mezővárosban éltek."
A városavatón ott voltak a megye többi városának képviselői is, akik egyetértettek abban, hogy a cím önmagában nem jelent előnyt a településnek, hosszú távon azonban egész biztosan profitálnak belőle a vépiek is. Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át a településen évtizedek óta aktív közösségi munkát végző helyieknek. Az eseményt üzenetével megtisztelte XVI. Benedek pápa is, aki levelet küldött a jeles alkalomból.
Magyarországon idén 22 települést nyilvánítottak várossá. A megyében 2007-ben Bük, előtte két évvel pedig Őriszentpéter kapta meg a címet, így összesen tizenkét település büszkélkedhet Vas megyében városi ranggal.





























