Rieglerék 2006 elején költöztek a Bozsok határában fekvő házba. Az épület fala szalmabálákból épült.
Izabella elmondta, férje hallott először erről a techológiáról. Félelem volt ugyan bennük, de az elmúlt négy év bebizonyította számukra, hogy jó döntést hoztak. A szalmaház kiváló hang- és hőszigetelő, hőtartó képessége ötször jobb a téglaépületénél. Az elmúlt télen a 140 m2 alapterületű ház fűtéséhez mindössze öt köbméter fát használtak fel.
A ház szerkezete gerendából épült, a közöttük levő hézagokat 900 kisbálával tömték ki, így a falak 50 cm vastagságúak lettek.
Az országban 10 éve épült az első szalmaház. Azóta összesen 12 ilyen épületet húztak fel, valamennyi a lakók megelégedésére szolgál. Az építési szakember szerint elterjedésének legfőbb akadálya az ismeretlentől való félelem.
A szalmaház-techológia rendelkezik a Magyarországra érvényes hivatalos műszaki engedélyekkel, így lakó- és középületeket is tervezhetnek ilyen módon. Építése nem olcsóbb, mint a hagyományos házaké, de fenntartásuk sokkal takarékosabb. Ugyanolyan banki hitelfeltételek vonatkoznak rá, mint a tégla- vagy könnyűszerkezetes házakra. A bozsoki faluházban tartott egésznapos konferencián mintegy száz érdeklődő ismerkedhetett meg a részletekkel.





























