A Mocorgó Óvodában évtizedek óta nem volt ekkor mértékű felújítás. A külső szigetelésen túl új ablakokat kapott az intézmény és megújultak a vizesblokkok is és megszépültek a csoportszobák. A munkálatok még júliusban kezdődtek el, és közben váratlan események is nehezítették az építkezést.
Heckenast Gusztáv - vezető, Oktatási, Ifjúsági és Sport Osztály
"Például az, hogy a megbontott tető mellett heves zivatar, zápor mellett beázások történtek. Ennek ellenére szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy reményeink szerint zökkenőmentesen indulhat a nevelési év az óvodában."
Ezt tükrözi a nevelőnők szorgos munkája is. Hétfőn egyelőre két csoporttal indul az új év, a többiek majd szeptemberben jönnek, de a munkálatok végső határideje szeptember 30-a. Épp ezért a jövő héten a szülőkkel is egyeztetnek még az óvodapedagógusok.
A Csodaország Bölcsődében már csak az utolsó simításokat végzik a szakemberek. Épp a parkoló készül. Az intézményt a nyáron akadálymentesítették. A folyosókon korlátok segítik nemcsak a mozgássérültek, hanem a gyerekek haladását, valamint az összes útvonalon sötétebb csík jelzi, merre lehet haladni. Helyet kapott egy akadálymentesített mosdó is, ahol egy gomb megnyomásával lehet jelezni, ha valakinek segítségre van szüksége. Az akadálymentesítésen kívül sort kerítettek a belső és külső falak színezésére is.





























