Az Újpest FC vendége lesz a Szombathelyi Haladás vasárnap fél 6-tól. A lila-fehérek a bajnoki tabella negyedik helyén állnak 8 ponttal, míg a szombathelyiek eddig négy pontot gyűjtöttek. Ezzel jelenleg tizenötödikek. A labdarúgó szövetség megváltoztatta a fegyelmi bizottság korábbi döntését, így a mérkőzést mégsem zárt kapuk mögött játsszák a csapatok. A Haladáshoz kapcsolódó hír, hogy a klub szabadlistára tette brazil légiósát, Maikelt.
Idegenben játszik a hétvégén a Viktória FC. A szombathelyi lányok rosszul kezdték a bajnokságot: az első fordulóban öt gólt kaptak az ezüstérmes MTK-tól hazai pályán. Vasárnap Pécsen javíthatnak. A labdarúgó szövetségben közben elkészítették a Magyar Kupa sorsolását. A címvédő szombathelyiek rögtön az első fordulóban összekerültek a nagy rivális MTK-val. A párharcot a tavaszi idényben rendezik.
Szombathelyi edzője lesz a magyar ülőröplabda-válogatottnak. A tisztséget Gőczi István, a Sprint SC edzője kapta meg, aki a szombathelyi csapat vezetése mellett a nemzeti együttest is irányíthatja a jövőben. A csapat az őszi lengyelországi Európa-bajnokságra készül. A Sprint közben megkapta a horvát szövetség engedélyét, így a szombathelyi együttes a tavalyihoz hasonlóan ismét részt vesz a horvát nemzeti bajnokságban.





























