23 mozgáskorlátozott fiatal és közel ugyanannyi segítő érkezett Szombathelyre a Kárpát-medencéből a máltaiak táborába.
A vendéglátó Máltai Szeretetszolgálat számtalan programot szervezett a többnyire kereskesszékhez kötött fiataloknak. Farkas Dávid egy Esztergom melletti kis faluból, Annavölgyről érkezett, nem először vesz részt ilyen táborban.
Farkas Dávid
"El szoktam jönni. Látom, hogy nem csak én vagyok így. Mindig jó társaság össze szokott jönni, jó hangulat van."
Dávid 15 évesen egy balesetben veszítette el lábát - azt mondja, a többiekhez képest ő igazán szerencsés.
Molnár András
"Én most vagyok először. A szombathelyiek kísérője vagyok, mert megkértek rá."
András, bár maga is problémákkal küzd, segítőként érkezett a táborba. Azt mondta - ennek nagyon örül. A mozgáskorlátozott és egyéb fogyatékkal élő fiatalokat önkéntesek, köztük több orvos is segíti például abban, hogy minél több élményhez juthassanak.
Dr. Legeza László - Magyar Máltai Lovagrend
"Nyár végén megpróbáljuk összeszervezni ezt a tábort. Elvisszük őket minél több helyszínre."
A kőszegi és szombathelyi városnézés után a hétvégén burgenlandi kirándulás is szerepel a programban. A tábor a résztvevők számára ingyenes, a költségeket a máltaiak adományokból állják.





























