Misével és ünnepélyes iskolaátadással kezdődött meg az új a tanév Eberauban. Az intézményben az oberwarti kétnyelvű gimnáziumhoz hasonlóan magyar és német nyelven tanulnak majd a diákok. Magániskolaként működik, de az egyház tartja fenn, így a szülőknek nem kerül többe, mint egy állami iskola.
Leiner Edit
"A diákoknak nem kell tandíjat fizetni, csak az ebédet, amit Magyarországon is. A napközis ellátásért havi 20 eurót kell fizetni, ebben benne vannak a programok és a korrepetálás is, minden, amit a napközi alatt nyújtani tudunk."
A buszközlekedést is megoldja az oktatási intézmény. A többségükben szombathelyi gyerekeket reggelente a menetrend szerinti busz szállítja az Ady térről Pornóapátiba, onnan pedig iskolabusz viszi tovább. Ezért a szolgáltatásért évi 20 eurót kér az intémény. A magyar szülők számításai szerint havi 60-70 eruóba, azaz mintegy 18 ezer forintba fog kerülni a gyerekek osztrák taníttatása, de szerintük megéri.
Várnai Krisztina
"Úgy gondoljuk, hogy fontos, hogy a gyerekek megtanulják a nyelvet. Férjem is és magam is azzal értünk el valamit a pályánkon és azt gondolom, hogy ez egy olyan jó lehetőség, hogy itt vagyunk a határ mellett, hogy ezt ki kell használnunk."
Ausztriában egyébként sokkal lazább, kötetlen tanterv alapján folyik a tanítás, inkább azokat a területeket próbálják fejleszteni, amiben a gyerekek tehetségesebbek. A legtöbb tantárgyat németül tanulják, így a történelmet és az irodalmat is.
Pál Cecília
"Biztos, hogy Magyarországról a gyerek nem fog annyit tudni mintha Magyarországon tanulna, de én úgy látom, hogy arra nem is lesz szüksége."
Sokak szerint azonban nyelvet tanulni itthon is éppúgy lehet, inkább új divatnak tartják a külföldi tanulást.
Ráadásul azt a tananyagot amit ebben az életkorban kell elsajátítaniuk a gyerekeknek, könnyebb anyanyelven megtanulniuk - mondja a szakember. De a nyelvtanulás szempontjából biztos egyszerűbb lesz a helyzetük.
Dr. Kovács Péterné igazgató, Derkovits Gyula Általános Iskola
"Viszont lemarad azokról a tananyagokról, amiből a magyar oktatásügy nagyobb követelményeket támaszt a tanuló elé, a továbbtanulásnál ez gondot okozhat."
Abban az esetben érdemes csak külföldi iskolába iratni a gyerekeket, ha a további tanulmányaikat is ott végzik majd. Ellenkező esetben jóval nehezebb lesz visszailleszkedniük ezeknek a fiataloknak.





























