HANG-TÉR-KÉP címmel tartják meg szombaton a szabadtéri szezon utolsó városi nagyrendezvényét a Fő téren. A program mai sajtótájékoztatóján elhangzott: az egész napos kikapcsolódást ígérő eseményt az Agora, a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Mesebolt Bábszínház közösen szervezi. Lesz bábelőadás és interaktív játszótér, a szimfonikusok vetélkedőt szerveznek a gyerekeknek, de frissítő torna és tánctanítás is színesíti a kínálatot. A Gyermekek Háza szakemberei pedig kézművesfoglalkozásokat is szerveznek. A HANG-TÉR-KÉP programjai szombaton 15 órakor kezdődnek.
40 egészségüggyel foglalkozó szombathelyi civil szervezet írt alá együttműködési megállapodást tegnap a Humán Civil Házban. Erre azért volt szükség, mert az önkormányzati tulajdonú Civil Ház alapellátó intézményként csak a szervezetekkel összefogva tudja fenntartani működését, azt is csak pályázatok segítségével. Az egyesületek tervei között szerepel egy közös kiadvány megjelentetése, amelyből minden kórházi beteg tájékozódhat, hogy egészségügyi problémájával kapcsolatban melyik civil szervezethez fordulhat segítségért.
A személyi jövedelemadó 1%-át civil kedvezményezettek igényelhetik. Számukra tartott nyílt napot ma az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága. Az érintett alapítványok, társadalmi szervezetek az igénylő adatlap kitöltéséhez is kaphattak hasznos tanácsokat az ügyfélszolgálat munkatársaitól.
Vigyázzon értéktárgyaira, ne tegye le táskáját, és ne fordítson hátat, ha bűncselekményt lát - többek között ezt kéri a rendőrség a buszokon utazóktól. Az országban egyedülálló módon Szombathelyen a helyijáratokon bűnmegelőzési matricákkal hívják fel az utasok figyelmét arra, hogy ne könnyítsék meg a zsebtolvajok dolgát. A bűnmegelőzési osztályvezető szerint évente mindössze egy-két esetben fordult elő, hogy a tömegközlekedési eszközökön loptak a tolvajok. Az ördög viszont nem alszik.





























