Júniusban több természeti katasztrófa is veszélyeztette a megye lakosságát. A Rába több helyen kilépett medréből, Kőszeghegyaljára pedig özönvíz és sárlavina zúdult. A válságos időszakban naponta 80 rendőr, összesen 4600 órában teljesített szolgálatot a gátakon, rakta a homokzsákokat, és mentette az ott lakók életét és vagyonát. Ezért mondott most köszönetet nekik a vasi közgyűlés elnöke. Mint mondta – gyorsan kellett cselekedni, és a rendőrség nem latolgatta, hogy segít-e. Az elismerés nem csak a jutalmazottaknak, hanem az állománynak és családjuknak is szól. Elhangzott: a készenléti egység olyan erő, amely azonnal bevethető, és ahogy bizonyították, katasztrófahelyzetekben is.





























