Álvillanyszámlások, álhivatalnokok és például álturisták használják ki az idős emberek hiszékenységét és segítőkészségét. Így járt nemrég egy 89 éves szombathelyi férfi is. Történetét a bűnmegelőzési szakembereknek is elmesélte. Az utcán megállt mellette egy autó, megkérdezték, hol a kórház, mert egy barátjukat baleset érte. De rögtön azt is kérték, üljön be, és mutassa meg. Aztán már pénzt is kértek.
A bácsit arra kérték, váltson be dollárt. Ő megsajnálta őket, így hazavitték, hogy forintra válthassa a dollárjaikat. A két 50 év körüli férfi a lakásba is követte áldozatát.
"A középső fiókban volt a pénz. Kihúztam. Az egyik odakapott, mire megfordultam, mert a másik feldobta a táskáját a szekrény tetejére, ezzel elterelte a figyelmemet, aztán már futottak is. Tátott szájjal maradtam, már futottak is." - meséli a bácsi.
A pénzeskazettában nem csak a bácsi összekuporgatott közel egymillió forintját vitték el, hanem minden fontos iratot is. Az idős férfi az eset után először unokáját hívta, csak utána a rendőrséget, így a forró nyomos üldözésre már nem volt lehetőség.
Varga Sándor, a bűnmegelőzési osztály munkatársa
"Lopások, csalások, rablások, betörések fordultak elő a megyében. Ezért a bűnmegelőzési osztály összegyűjti a történeteket, és személyes példákon keresztül akarjuk bemutatni az idős embereknek."
A bűnmegelőzési szakemberek szeptember 15-étől minden szombathelyi idősek klubjába ellátogatnak, hogy felhívják a figyelmet az idősekre leselkedő veszélyekre, és tájékoztatást adjanak arról, hogyan kerülhetik el a bűnözők hálóját.





























