Csertői Aurél irányításával tavaly fennállása legjobb eredményét érte el a Haladás, hiszen bronzérmet szerzett a bajnokságban. Az idei szezon azonban eddig nem úgy alakult, ahogy a szombathelyi szurkolók elképzelték. 7 mérkőzésen mindössze 4 pontot szerzett a csapat, és jelenleg a bajnoki tabella utolsó helyén áll. Csertői Aurél a hétvégén ajánlotta fel lemondását, amit a klubvezetés elfogadott
Nem sokáig várakoztatták meg a vezetők a szurkolókat. Ma délutánra kiderült, hogy a csapatot a jövőben az egykori kitűnő pécsi játékos, Róth Antal irányítja, aki az elmúlt időszakban az U21-es válogatott edzőjeként ért el sikereket. A szakembernek az idei szezonban nem volt csapata, így került képbe. A szakvezetés három éves szerződést kötött az edzővel, aki információink szerint holnap érkezik Szombathelyre.





























