A VASIVÍZ-nél és a SZOVÁ-nál a legmagasabb a bér. Németh Kálmán alpolgármester szerint ennek a két cégnek a nagysága indokolja az itteni béreket. Bruttó 8-900 ezer forintot keresnek havonta a két önkormányzati vállalat vezetői, a prémium elérheti az éves bér 120%-át is. A többség viszont ennél lényegesen kevesebbet vihet haza, a legalacsonyabb fizetése a Haladás Futball Klub vezetőjének van, ő bruttó 200 ezert forintért irányítja a céget.
Németh Kálmán - alpolgármester
"Joguk van az adófizetőknek ismerni ezeket. Mi eleget is tettünk kötelezettségünknek."
A cégeket felügyelő bizottságok javadalmazása is nyilvános. Itt hasonlóan nagy a szórás. 140 ezer forint a maximum, de van olyan cég is, ahol nem vesznek fel tiszteletdíjat a tagok. Az alpolgármester szerint Szombathelyen nem fordultak elő eddig sem kirívó esetek. Példaként említette, hogy a nemrégiben távozott SZOVA és TÁVHŐ igazgatói is csupán hathavi végkielégítéssel távoztak.





























