A közösségi közelekedéstől, benne például a vasúttól, 2010-ben 40 milliárd forintot vonna el a kormány. Az elvonások miatt sok önkormányzat attól fél, hogy újabb vasúti szárnyvonalak kerülnek bezárásra. Vas megyében ez a Körmend-Zalalövő vonalat érintheti. Egy mai, szombathelyi fórumon viszont éppen az hangzott el, hogy az elvonások helyett inkább fejleszteni kellene a vasútvonalakat, az úthálózatot.
Fónagy János, elnök - Közlekedési Albizottság, Gazdasági és Informatikai Bizottság
"Válság van Nyugat-Európában is, de ott a közösségi közlekedés fejlesztését tekintik olyan kitörési pontnak, ahol a foglalkoztatás, a gazdasági élénkítésre, a gazdaság erősítésére lehetőség van."
Vas megyének, a településeknek szüksége van a vasútra - ezt már Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke mondta. Véleménye szerint nem elfogadható, hogy csak az ország keleti felében vannak infrastruktúra-fejlesztések, épülnek például autópályák.
Majthényi László, alelnök - Vas Megyei Közgyűlés
"Ha megnézzük a megye elérhetőségét, közlekedési infrastruktúráját, akkor azt látjuk, hogy 3,5 km gyorsforgalmi utunk van, nincs autópályánk, az elmúlt 20 évben hiába szűnt meg a vasfüggöny, nem volt olyan mértékű infrastruktúra-fejlesztés, ami indokolt lett volna."
A szakemberek a fórumon kiemelték, hogy a közösségi közlekedés átszervezését nem lehet csak gazdasági szempontok alapján végrehajtani. Olyan törvény kidolgozását sürgetik, amely meghatározza, hogy mi számít közösségi feladatnak, arra pedig közpénzből kell a megfelelő finanszírozást biztosítani.





























