Végleg bezárt az Óperint utcai Könyvesház. Hetek óta ezt hirdeti a felirat az ajtón. Az üzletben azonban még több könyv vár gazdára. A tulajdonos azt mondja, nyáron 40 %-os kiárusítást tartottak, de még így sem kelt el a készlet. 11 millió áll a polcokon.
Géringer Ferenc szerint, korábban aki betért az üzletbe, nem ment el üres kézzel, manapság viszont 20 nézelődőből talán 2-en vásároltak. A családoknál kevesebb, vagy egyáltalán nem jut könyvre, és a vásárlási szokások is megváltoztak. Aki teheti, interneten rendel, negyedével olcsóbban, vagy éppen letölti az olvasnivalót. A főiskolai-egyetemi jegyzeteket meg fénymásolják.
Géringer Ferenc - tulajdonos, Óperint Könyvesház
"Nem cikk a könyv, a kultúra manapság. Ebből nem lehet megélni. Meg nagyon magas az önkormányzati bérlemény díja. Minden évben emeltek, az idén is."
A több mint 300 ezres bérleti díjat és az öt alkalmazott bérét a drasztikusan visszaesett forgalom miatt már nem tudták kitermelni.
A Könyvesház 60 %-ban központilag maximált árú tankönyveket értékesített, ez pedig - a boltvezető szerint - végképp nem üzlet. Ezért áll most a vállalkozás felszámolás alatt.





























