Hírek

Lebontják a Körmendi úti bérházakat

2009. szeptember 22., 15:24
Többemeletes társasház építése kezdődik meg hamarosan a Körmendi úton. Most még csak a kiköltöztetésről egyeztet az önkormányzat a rossz állapotú bérházak lakóival, ám eddig nem mindenkivel sikerült megállapodni a bérleménycseréről. A város lakásbizottsága két héten belül szeretné lezárni az ügyet, hogy megkezdődhessen a terület értékesítése és a társasház építése. Erre pályázatot írnak majd ki.


A lakásbizottság elnöke elmondta, a bizottság feladata volt, hogy megegyezzenek a bérlőkkel, hiszen a város tervei szerint hamarosan meg kellene kezdeni a bontási munkákat.

Kővári Attila - elnök, lakásbizottság
"Már az előző ciklusban elhatároztuk, hogy ezeket a lerobbant épületeket szanáljuk, ez folyamatosan meg is történt. Most a 38-40-42-44-es lakások sorsa rendeződik."

"Az első emeletig elfogadnám, de tovább nem." Ezt mondja Horváth Istvánné, aki betegsége miatt már három lakást visszautasított. Nekik is, ahogy korábban a szomszédságában lakóknak, menniük kell. Nemrég a lakásbizottság felajánlott neki és a vele lakó lányának és unokájának egy újabb lakást az Óperint utcában. Azt mondja - az jó lesz nekik, elfogadják. Igaz, nem szívesen költöznek el.

Itt tehát úgy tűnik, megoldódik a bérlő elhelyezése. Nem ilyen egyszerű a helyzet a másik épületben. A lepusztult ingatlan elhagyottnak tűnik, mégis ide van bejelentve az a férfi, aki az évek során több százezer forintnyi hátralékot halmozott fel. A Körmendi út 44-es szám alatti bérházban jelenleg már csak egy lakó lakik, amennyiben az önkormányzat nem tud vele megegyezni, kilakoltatják.

Az önkormányzat a területén lévő öt ingatlan értékesítéséből több mint 36 millió forint bevételre számít.

 

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely