Az elmúlt esztendő keserves országgyűlési döntései tették lehetővé, hogy hazánk elkerülte az államcsődöt. Abban a helyzetben, amikor az Európai Unió testületei, az IMF és a Világbank elismeréssel nyilatkozik a Magyarországon folyó válságkezelő folyamatokról, a Fidesz az ehhez szükséges döntések meghozatalában szerepet játszó Ipkovich György polgármestert próbálja pellengérre állítani.
Minden felelősen gondolkodó magyar ember tudja, hogy a válságból csak összefogással és együtt gondolkodásból származó döntésekkel lehet kilábalni. Így van ez Szombathelyen is.
Szombathely város közgyűlésében 2008. szeptembere óta egyetlen döntés sem született a Fidesz akarata ellenére. Minden szombathelyi polgár tudja, hogy a város pénzügyi és gazdasági helyzetéért a városvezetés és a Fidesz-es többség azonos mértékben felelős.
A közgyűlés 2009. szeptemberének végén való önfeloszlatása, időközi önkormányzati választások kierőszakolása nem volna más, mint a felelősség vállalás elől való menekülés. Egy ilyen döntés egyenlő lenne a „gyeplő lovak közé dobásával”.
Az SZDSZ szombathelyi frakciója ezzel szemben úgy gondolja, hogy nem az érzelmek felkorbácsolására, több tízmilliós plusz költséget indukáló kamikáze akcióra, hanem frakció szintű tárgyalásokon kialakított konszenzusra van szükség a költségvetés stabilizálásához."
Szombathely MJV SZDSZ közgyűlési frakciója
Kelt: Szombathely, 2009. szeptember 24.





























