A hónap utolsó csütörtöke a közgyűlés napja, az elmúlt években alig fordult elő, hogy el kellett volna halasztani a tanácskozást. Ma reggel azonban csak a Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciók képviselői jelentek meg az ülésteremben. Dr. Ipkovich György polgármester azonban arra hivatkozva, hogy sürgős ügyben Budapestre kell utaznia, október másodikára halasztotta a közgyűlést. Az ellenzék szerint az igazi ok nem ez. A polgármester a halasztással csak azt akarta elkerülni, hogy a képviselők ne tudják megszavazni a közgyűlés feloszlatását és új választások kiírását.
Dr. Ipkovich György polgármester elmenekült Szombathelyről, ezzel azt a látszatot keltve, hogy megmenekült - hangzott el a sajtótájékoztatón. A választási törvény szerint ugyanis október elseje után már hiába oszlatja fel magát a közgyűlés, előrehozott választásokat már nem lehet tartani. Az ellenzék szerint az utóbbi hetek történései után már nem lehet a polgármesterrel együtt működni.
Marton Zsolt - frakcióvezető, FIDESZ-KDNP
"Amikor a polgármester sorra szavazza meg a kormány megszorító intézkedéseit, Gyurcsány-csomag, Bajnai-csomag, gyed lecsökkentése mellett számtalan intézkedést megszavaz, akkor Szombathely polgármestere méltatlanná válik a város vezetésére."
A frakcióvezető hazugságnak nevezte azokat a szocialista érveket, amelyek szerint az előrehozott választások miatt működésképtelenné válna a város, mert a képviselőtestület felállásáig a mostani közgyűlés maradéktalanul el tudná látni a feladatát. Ezért 15 képviselő aláírásával egy újabb javaslatot tettek le a polgármester asztalára, hogy hívjon össze rendkívüli közgyűlést a jövő hét elejére Ipkovich György.





























