11 drámaszakkörös fogvatartott Balogh József költő-tanár irányításával két októberi szabadságharcra is műsorral készült: 1849. október 6-ára, az aradi vértanúk kivégzésére, és az 1956-os forradalomra. Az előadók bűnlajstroma meglehetősen változatos, a megtanult verseket viszont mindannyian átéléssel közvetítették rabtársaik felé. Mintegy 90 fogvatartott nézte végig önkéntes jelentkezés alapján az ünnepi történelemidézést. Az előadás után azt mondták, nem könnyű ilyen publikum elé kiállni, és szavalni, ezt minden rab tudja, és ezért becsülik a színjátszókat. Drámaszakkör hetente egy alkalommal van a börtönben. A tagok szerint a verstanulás agykarbantartás, és ezt szabadulásuk után sem szeretnék abbahagyni.