Több mint 400 orvos és asszisztens érkezett a 46. vándorgyűlésre az ország minden pontjáról. Annak ellenére, hogy - mint mondták - az egészségügy válsága a kongresszusok szervezésére is kihat. A résztvevők új információkat kaphattak például a szédülés, az akkut hallásvesztés terápiájáról, és az úgynevezett frekvenciaspecifikus objektív hallásvizsgálatokról.
Prof. Pytel József - elnök, Audiológiai Szekció
"Ami nagyon fontos: az újszülöttkori hallásvizsgálatra megfelelő módszereket dolgoztak ki, amik terjednek Magyarországon is, pl. Szombathelyen. Ahol úttörők ebben a kérdésben."
Egy közel 7 millió forintba kerülő berendezéssel tudják a beteg együttműködése nélkül is megállapítani a halláscsökkenést.
A vándorgyűlést szervező szombathelyi főorvos azt mondja, egyre nő a halláskárosodottak száma: környezeti zajterhelés és például a fülbe helyezett hangszórók miatt.
Dr. Kisely Mihály - főorvos, Fül-, Orr-, Gégészeti Osztály, Markusovszky Kórház
"Amelyek lezárva a hallójáratot komoly halláskárosodást tudnak előidézni, főleg a tizenéveseknél, akik 30-35 éves korban lehet, hogy már hallókészülékre fognak szorulni."
A Markusovszky Kórház fülészetén évente 40 ezer járó- és 1800 fekvőbeteget látnak el. Nemrég vásároltak például egy sebészeti lézert. A régi ugyanis már közel 30 éves volt.
A hallástudományi vándorgyűlésen a résztvevők a műszergyártó cégek újdonságaival is megismerkedhettek.





























