Több mint négyezer néző előtt játszott a két csapat. A kezdeti puhatolózás után a Haladás átvette a játék irányítását, szépen szövögette a támadásokat, aminek a 30. percben lett meg az eredménye. Lattenstein tört be a 16-osba, visszagurított Orosshoz, aki megszerezte a szombathelyi csapat vezető gólját.
A második félidő elején szabadrúgáshoz jutott a vendég együttes. Lipusz mintegy 25 méterről lőtt, és bombagóljával egalizálta az állást. A Haladás nem adta fel. Sorra vezette a támadásokat, helyzetei is voltak, ám csak a hajrában sikerült kicsikarnia a fontos győzelmet. A három pontot jelentő találat szerzője a csereként beállt Irhás volt. Haladás-Diósgyőr 2-1.
Róth Antal - vezetőedző, Szombathelyi Haladás
"Nyilván eredménykényszer alatt játszunk. Igyekeztem így összeállítani a csapatot, ahogy alakul a helyzet és ha úgy látom, hogy szükség mutatkozik a cserére, akkor cserélünk."
Aczél Zoltán - vezetőedző, Diósgyőr
"Egy olyan meccset játszottunk, amelyben hibáink voltak, a helyzetek alapján megérdemelten nyert a Haladás."
A Szombathelyi Haladás legközelebb szerdán, Magyar Kupa mérkőzésen, Baján vendégszerepel.





























