Hírek

Ezüstérem a virágos Szombathelynek

2009. szeptember 29., 12:14
Mint ahogy arról tegnapi Híradónkban beszámoltunk, ezüst minősítést kapott Szombathely az Európai Virágos Városok Versenyén hétvégén Cardiffban. A résztvevő 12 ország közül csupán Hollandia kapott aranyat. Arnhem volt ugyanis az egyetlen város, ahol nem voltak graffitik. A falfirka ugyanis kizáró tényezője az első helyezésnek. Hazánkat Szombathelyen kívül a Zala megyei Gelse képviselte község kategóriában szintén ezüst minősítéssel. A nagyszabású nemzetközi versenyről ma tartottak sajtótájékoztatót a szervezők és a város képviselői.

Szombathely 12 éve vesz részt a virágos versenyen - mondta a polgármester- ahol a nemzetközi zsűri minden évben különböző díjakkal ismerte el a város környezetszépítő munkáját. Tavaly a Virágos Magyarországért első díját kapta Szombathely. Az újabb kihívásnak köszönhetően november óta városszerte virágokat ültettek a kertészek, ezzel párhuzamosan pedig elkezdték az utak és járdák felújítását, a parkok, közterek rendbetételét is. A nemzetközi eseményen a Szombathelyi Televízió által készített, a várost bemutató angol nyelvű kisfilmet mintegy 300 ezer ember nézte meg Cardiffban. A virágos megmérettetés egyetlen szépséghibáját azonban a falfirkák okozták, amely kizáró oka volt az arany minősítés elnyerésének.

Németh Kálmán - alpolgármester, SZMJV
"Kitartó munkával lehet elérni és hogy ez magasabb színvonalon történjen, még nagyobb lakossági összefogásra van szükség, még nagyobb fegyelemre, ami nagy probléma volt, az a graffiti."

A munkálatokban a Herényi és Kulturális Sportegyesület, a Szépítő Egyesület, parkfenntartó cégek, kertészek és a város lakossága is részt vettek. Az összefogásnak köszönhetően ma délelőtt egy újabb elismerést jelző táblát helyeztek ki a Városházára.

A témáról részletesen csütörtöki Ma-Holnap című műsorunkban számolunk be.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely