Zongoraóra a Bartók Béla Zeneiskolában. Anna másodikos kora óta tanul az intézményben, zenetanára azóta foglalkozik vele.
Nagy Anna
"10 éve tanulok zongorázni, nagyon szeretem és szerintem kellemes szórakozás."
A Bartók Béla Zeneiskolában jelenleg 1000 gyerek tanul. A létszám évek óta stagnál - csakúgy, mint az állami normatíva. Az intézmény egyre nehezebben tudja megteremteni a költségigényes zeneoktatás feltételeit. Az iskolában jelenleg 11 ezer forint az éves tandíj. Orosz Sándor igazgató azt mondja: mindent megtesznek, hogy megtartsák a növendékeket, még részletfizetési lehetőséget is biztosítanak a szülőknek.
Orosz Sándor szerint nem maradt más fegyverük, mint a tiltakozás. A művészeti iskolák szövetsége a Zene Világnapján, október elsején a koncertek idejére szervezett demonstrációt.
Orosz Sándor - igazgató, Bartók Béla Zeneiskola
"Egyperces csenddel adózunk az intézkedés bevezetése ellen, így hívjuk fel az illetékesek figyelmét, - nem elrontva az ünnep hangulatát - erre a problémára."
Az új költségvetési törvénytervezet 30 %-kal csökkentené az állami normatívát. Ennek összege a zeneiskolában 105 ezer forint. A kieső pénzt az önkormányzat nem tudja pótolni, a város az iskola költségvetésének 60%-át állja jelenleg.
A Pesovár Ernő művészetoktatási intézményben is tartanak a megszorításoktól. A néptánccal és népi kultúrával foglalkozó iskola igazgató-helyettese, Horváth Győző azt mondja: elfogadhatatlan, hogy tanév közben változtatják meg a működési feltételeket. Az intézménybe 280 diák jár.
Horváth Győző - igazgató-helyettes, Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
"Az utóbbi években stagnál. De nem panaszkodunk, annak is örülünk, hogy ennyi gyerekünk van."
Az intézmény tíz évvel ezelőtt 35 ezer forintos állami normatívával működött. Ez az összeg 2003-ra 60 ezer forintra emelkedett. Jelenleg ennek a felével gazdálkodhatnak, januártól ennek is elvonhatják egyharmadát.





























