Egyik általunk felkeresett családi háznál már megvették a téli tüzelőt. Áll a farakás, ahogy a szomszédban is. Itt egyelőre három köbméter fát vett a tulajdonos, ami 19 ezer forintba került. Egyik szombathelyi tüzépen augusztus második felétől nőtt meg a téli tüzelőt vásárlók száma. A tavalyinál több fogy fából, szénből. A telep vezetője szerint jellemzően kistételben, öt-hat, esetleg tíz mázsát vásárolnak az emberek tüzelőből. Horváth Antal elmondta: az elmúlt években nőtt a kereslet az ún. szilárd tüzelők, így a fa, a szén iránt.
Horváth Tibor, telepvezető - Tüzépker Zrt.
"A gáz árának emelkedésével rájöttek az emberek arra, hogy takarékoskodni tudnak egy cserépkályhával, egy kazánnal. Tudnak takarékoskodni az energiával."
Méghozzá nem is keveset. Egy közepes méretű családi ház fűtése egy nem túl hideg téli hónapban átlag havi 40 ezer forintba kerül. Kiegészítő fűtéssel a szezon végére akár egyharmadával is csökkenthető a gázszámla. Ez több tízezer forintot jelent. A fa mázsáját már 2550 forintért is lehet kapni, a szenet 3800 forinttól árulják. Hulladékfából általában öt-hat köbmétert vásárolnak a családok - tudtuk meg egy kereskedőtől - ehhez 35.000-40.000 forintért juthatnak hozzá. A fabrikett is nagyjából ennyibe kerül.
![]() |





























