A Fidesz-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség kezdeményezésére ma reggel 8 órától rendkívüli közgyűlést hívott össze a polgármester, melyen szavaztak volna a közgyűlés feloszlatásáról. Napirend előtti felszólalásában Marton Zsolt a Fidesz frakcióvezetője kifejtette: a problémák gyökere a Bajnai-kormány, és az azt támogató országgyűlési képviselők, így Ipkovich György - ő az oka a Szombathelyen kialakult bizalmi válságnak. Bejelentette, hogy nem kívánnak részt venni a mai ülésen, mire a jobboldali képviselők kivonultak a teremből. A bennt maradottak reagáltak a történtekre.
Németh Kálmán - alpolgármester, SZDSZ
"Morális válság van a szombathelyi közgyűlésben, ennek okát pedig egy mondatban össze lehet foglalni: a nagypolitika rátelepedett a szombathelyi közgyűlésre."
Dr. Szabó Gábor - alpolgármester, MDF
"Érdeke-e Szombathelynek, hogy egy év alatt három választást tartson? Amikor egy ilyen esemény felszántja a várost szellemi, erkölcsi értelemben, kell-e tetézni a jelenlegi válságot?"
Dr. Gyimesi József - ESZE
"Engedni kellett volna a népakaratnak, és előrehozott választást tartani, majd folytatni a munkát azzal a közgyűléssel, ami a választások nyomán létrejön."
Felszólalását követően Gyimesi József is elhagyta a termet. A jobboldali képviselők kivonulása miatt a 9 órára kitűzött rendes közgyűlést sem tudták megtartani. Így azt a polgármester október 6-án 9 órára elhalasztotta.
Dr. Ipkovich György - polgármester
"Az elkövetkezendő negyed évben 3 milliárd értékű fejlesztést kellene elindítanunk. Komoly feladatok állnak előttünk, nem szeretném, ha az ő magatartásuk miatt hátrányt szenvedne el a város. Elvárom, hogy eljöjjenek, ez nem csak kérés, hanem felszólítás is, komoly pénzt kapnak ők ezért a munkáért, dolgozzanak is meg érte."
Dr. Nemény András - frakcióvezető, MSZP
"Meg akartak felelni egy központi pártutasításnak, nem sikerült. Most ennek a következményeit szenvedi el a város. Mi fenntartjuk a lehetőséget az együttműködésre, várjuk őket vissza, Szombathelynek arra van szüksége, hogy továbbra is együttműködésben vezessük a várost."
A Fidesz kifogásolja az új közgyűlés időpontját, és sérelmezik, hogy a polgármester erről nem egyeztetett velük.
Marton Zsolt - frakcióvezető, Fidesz
"Az aradi vértanúk napján egész napos ülést tartani, amikor városi ünnepségek vannak, felelőtlenség. Megértjük, hogy a polgármester úr a hét öt napjából csak egyet tartózkodik Szombathelyen, de ennyi együttműködés azért elvárható lenne a helyi politika szereplői között."
A kövezkező ülés tehát előreláthatólag kedden lesz, a képviselőknek 33 napirendi pontot kell megtárgyalniuk.





























