Hogy honnan jön a szag, senki sem tudja. Az Újperinten lakók viszont már azt is meggondolják, hogy szellőztessenek-e. Korábban ilyenkor mindenki a szennyvíztisztítóra adta az utat. Ám a tavaly lezárult, közel ötmilliárdos uniós beruházás egyik célja, éppen a szaghatás csökkentése volt. A telepen járva érezhető, hogy ezt sikerrel oldották meg.
Két biofilter van pont azért, hogy csökkentsük, minimalizáljuk a szaghatást - mondja a cég sajtószóvivője, aki hozzáteszi: az természetes, hogy a telep területén érezni lehet a szennyvízszagot, ám a városba ez nem jut be.
Leibinger Csilla - sajtószóvivő, VASIVÍZ ZRt.
"Nem tőlünk van. Szombathelyen érezhető szaghatás határozottan nem a szennyvíztisztító területéről érkezik."
"Elképzelhető, hogy valahol a környéken valamelyik gazdálkodó mezőgazdasági munkát végez".Ez már Őri Alíznak, az agrárkamara vezető tanácsadójának az elmélete, akit éppen területfelmérés közben értünk utol. Azt mondja, a most vizsgált területen nem találkozott trágyázással. Mi viszont igen, Nárai mellett, ahol egyébként már nem érezhető a szag. A főúttól legalább egy kilométerre találtuk meg a bűz forrását.
Az uralkodó széljárás déli-délnyugati. Tehát Nárai felől érkezik a szaghatás a városba. Sikerült kiderítenünk, hogy Nárai határában a kisállat temető feletti mezőgazdasági területen nagy mennyiségű pulykatrágyát raktak le. A trágya nagyrésze elfogyott, ám a szagot nagyon intenzíven érezni.
A környéken láttunk még két-három kézilabda-pálya méretű kupacot, a terület tulajdonosával azonban nem tudtunk beszélni. Így egyelőre azt sem tudtuk meg, hogy meddig kell még szagolniuk a városlakóknak a trágyaszagot.





























