"2009. október 10-re a Fidesz Kossuth téri demonstrációt tervez az önkormányzati költségvetéssel kapcsolatban.
A költségvetésen belül az önkormányzatok támogatása minden évben a GDP 12-13 %-a körül mozgott. Így van ez idén és e körül lesz jövőre is.
A nemzetközi gazdasági válság miatt két év alatt az ország egyhavi jövedelme esik ki. Jelentősen visszaesnek az állam bevételei, ezért jóval kevesebb pénzt lehet elosztani. Kisebb lett a közös torta, ezért törvényszerűen kisebb az önkormányzatokra jutó rész is.
A költségvetés fő számai "be vannak betonozva" 120 milliárdos megtakarításra van szükség az önkormányzatoknál, de a tényleges elvonás mértéke nettó 85 milliárd Ft lesz.
A kormány folyamatosan tárgyalt és tárgyalni fog az önkormányzati érdekszövetségek szakértőivel az önkormányzatok jövő évi támogatásáról, illetve az önkormányzatok jövő évi feladatcsökkentéséről, azok átütemezéséről.
Úgy vélem, hogy a tárgyalások lezárultáig és a feladatcsökkentések mértékének ismerete nélkül nem lehet az egyébként sajnálatos, ám szükségszerű támogatáscsökkentésről pontos képet kapni.
Nem vitatom az ellenzéknek azt a jogát, hogy tüntetést szervezzen a kormány tervezett intézkedése ellen, azonban úgy gondolom, hogy a demonstráció szervezése, csak a tervezett intézkedések teljes körű ismeretében lehet megalapozott, hiszen jelenleg még a szervezők sem tudják, mi ellen is tiltakoznak.
Úgy vélem, a holnapra összehívott tüntetés megtartását nem szakmai, hanem kizárólag politikai indokok motiválják."
Szombathely, 2009. október 9.
Tisztelettel:
Dr. Horváth Attila
elnök





























