Újra keresik Vas megye legbiztonságosabb települését. A városok kétévente félmillió forintra, a kistelepülések pedig minden évben 200 ezer forintra pályázhatnak a Vas Megyei Közgyűlés támogatására. Ennek egyik feltétele, hogy rendelkezzenek közbiztonsági programmal.
Pajor András - elnök, Rendészeti Szakbizottság, Vas Megyei Közgyűlés
"A pályázat odaítélésekor a rendőrség tanácsát is kikérjük, hisz nyilván csak az lehet a cím birtokosa, ahol a bűnügyi adatok kedvezőek."
A megelőzésben pedig jelentős szerepe van a polgárőrségnek - mondta a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. A megye 120 polgárőr egyesülete tavaly közel félmillió órát töltött járőrözéssel, társadalmi munkában.
Vas megyében eddig 11 település jelezte, hogy létrehozná az új szervezetet. A polgárőrszövetség elnöke azt szeretné - ha már nem vonták be őket a program kidolgozásába - a településőrségben a polgárőrök is helyet kaphassanak. A megyei közgyűlés évek óta támogatja a polgárőrséget.
Krug Gusztáv - elnök, Vas Megyei Polgárőr Szövetség
"A szövetség 2-3,5 millió forint működési támogatást kap minden évben, ezenkívül a bűnmegelőzési pályázatokban minden egyesület részt vehet. Évente plusz egymilliót biztosít az egyesületek támogatására."
A megye most 300 darab gyakorlóruhát kapott a honvédségtől.
Kovács Ferenc elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"Amelyet szintén a polgárőrök rendelkezésére bocsátunk, hogy egyforma uniformisban tudjanak megjelenni."
A kormány megháromszorozza jövőre a polgárőrség támogatását, de a megyei szövetség elnöke szerint még ez a pénz is kevesebb a szükségesnél.





























